Tájékoztatjuk horgászainkat, hogy az elmúlt napokban a halállományunk gyarapítására ismét telepítésre került 830 kg 
1,50-1,60 kg átlagsúlyú ponty.
A horgászaink fogásai jól alakulnak, hal nélkül szinte senki sem megy el tavunkról, ebben a „vénasszonyok nyarában”. Azok, akik csak szórakozni, sportolni szeretnének sportjeggyel, szintén megtalálják számításukat a vízen.

Tógazda HE 

Tájékoztatjuk a horgászokat, hogy a „több legyen a tóban a hal, mint a víz” filozófiánkat követve a tegnapi napon 10 q pikkelyes pontyot helyeztünk ki tavunkba.
A következő hetekben a terveink szerint újabb halállományok kerülnek kihelyezésre a horgásztóba.
Tógazda HE

Tájékoztatjuk a horgászainkat, hogy június 26-án, pénteken ismét haltelepítésre került sor a tavunkon. Ideje volt már pótolni a horgászok által kifogott és elvitt potykákat, azonban a halászoknak sincs könnyű dolguk ebben a frontos, kiszámíthatatlan időjárásban, így várnunk kellett, hogy bennünket is kitudjanak szolgálni.
Ezúttal is nagyobb mennyiséget vártunk volna, de a 900 kg-nyi, átlag 1,60 kg-os ponty sem lebecsülendő. 
Tógazda HE Elnöksége

Véget ért a IV. Tógazda-Hársasberki Bojlis Csapatverseny, baráti horgásztalálkozó tavunkon.
Nem mi – rendezők -, hanem a résztvevő sporthorgászok állítják, hogy megint egy sikeres versenyen vagyunk túl…
Nagy köszönet a szervezőknek: a versenybizottságunknak, halőreinknek, segítőinknek, szponzorainknak: a KOMÉTA 99 Zrt. Kaposvár, TOLNATEJ Szekszárd képviselőinek a különdíjakért.
Nem utolsó sorban a tó halainak, hogy a folyamatosan változó időjárási kürölmények között, amikor egyik front váltotta a másikat, mégis eléggé aktívak voltak, és összesen mintegy 1,03 tonna (5 kg/db-tól értékelve) mennyiségben jelentkeztek a csapatok horgain…
Eredmények:
1.hely: Szeged Carp Team Szeged – 124400 gr
2.hely: Fanatic Baits Team Sásd – 121750 gr
3.hely: Be-Csa-Li Team Kazsok – 110100 gr
Legnagyobb hal: Beke Csaba – 18600gr ponty

Gratulálunk minden helyezettnek és valamennyi résztvevőnek!
Tógazda HE Elnöksége és Versenybizottsága

Éjjeli meglepetés! 


Egy nagyon erőteljes kapás, és egy rettenetes élménydús fárasztás után sikerült partra segíteni SZABÓ LÓRÁNT nagyberki horgásztársunknak ezt a gyönyörűséget!
)A hal a lehető legkíméletesebb bánásmódban részesült, majd egy gyors mérlegelés után visszakerült a tóba. 
Ezek után tavunk harcsa tórekordja: 205 cm faroktőig mérve, a súlya pedig 81.70 kg!!!
GRATULÁLUNK a fiatal és nagyon kitartó horgásztársunknak!
Várja Őt a 90+os harcsánk…..
Tógazda HE

Tájékoztatjuk horgászainkat, hogy az elmúlt napokban (04.29-30-án) ismét új lakók érkeztek tavunkba. Elsőként 21 db 9-11 kg közötti ponty találta meg új életterét vízünkben, melyekkel a nagyhal állományt kívántuk tovább bővíteni, gondolva a rövidesen sorra kerülő tavaszi bojlis versenyünkre is…..
Aztán érkezett még 7,1 mázsányi, átlag 1,5 kg súlyú ponty is, velük együtt ebben az évben már több, mint 60 mázsányi halat sikerült telepítenünk a Hársasberki horgásztóba.
Van tehát mire horgászni a békés halas sporiknak is….
Nálunk ráadásul nincs pontytilalom!!!
Tógazda HE

A Tógazda HE Elnöksége legutóbbi ülésén döntött – a bojlis, illetve elsősorban a harcsára horgászók között eddig sok problémát, nézeteltérést okozó – horgászati távolságok, horgászati módszerek használata tekintetében. A döntés értelmében 
április 15-től tavunkon– minden horgászmódszernél és valamennyi halfajra történő horgászatnála nappali időszaki reggeli nyitástól – esti zárásig (!) – a horgászhelytől csak
A TÓ KÖZÉPVONALÁIG ENGEDÉLYEZETT A HORGÁSZAT!
Ez a korlátozás vonatkozik a víz alatt lesúlyozott zsinórral történő horgászatra is, vagyis nappali időszakban víz alá süllyesztett zsinórral sem lehet áthorgászni a tó túloldalára! Nappali időszakban a csónakos horgászoknak is meg kell adni a lehetőséget a part menti bokrosok horgászatára!
Éjszakai horgászatnál(a nappali időszaki esti zárástól a reggeli nyitásig) a harcsás bójázásnál, víz fölötti zsinórral is CSAK A TÓ KÖZÉPVONALÁIG szabad horgászni. Ekkor tehát víz alá süllyesztett zsinórral – amennyiben a másik oldalon, a bokorsoron nem tartózkodik csónakos horgász – már át lehet horgászni a túloldalra. Hangsúlyozottan ez CSAK ÉJSZAKA lehetséges! 
A horgászhelytől jobbra és balra is – kivéve, ha a közelben más horgász nem tartózkodik – (1 horgásznak/2 botra) maximum 15-15 méteres sávban lehet a behúzott csalikat (akár bojlis, akár élőcsalis harcsázás esetében) elhelyezni! 
Javasoljuk horgászainknak, hogy akinek a „másik oldal mindig jobban tetszik”, az válasszon horgászhelyet azon az oldalon (akkor is, ha a stégje nem ott van), vagy üljön csónakba, hogy elérje a bokros részeket, ebben senki sem akadályozza meg! 
A harcsavadászokat a „bokrozás” kapcsán viszont a horgászetikára hivatkozva arra kérjük, hogy májusban, a harcsaívás idején a parti részeket (a part menti 5 méteres sávot), bokrokat NE HORGÁSZZÁK, a fészkét kereső, vagy már őrző halat NE ZAVARJÁK!! A harcsák jövőbeni nemzedéke számunkra is fontos, ezért ugyan tíltást egyelőre nem hozott ebben az Elnökségünk (mint pl. a Desesán), mert mi bízunk a jó érzésű, etikus horgászainkban!!! 
Halőreinket utasítottuk, hogy a fentiek betartását szigorúan ellenőrizzék, szükség esetén szankcionálják! 

A fenti szigorítások eldöntésében kizárólag a horgászok érdekét vettük alapul, ezzel kívánjuk elkerülni a köztük újra és újra fellángoló vitákat, nézeteltéréseket. Egyben biztosítani kívánjuk, hogy a tavon a csónakos horgászok legalább a tó közepén folyamatosan közlekedni tudjanak (akár nappal, akár éjszaka), mert eddig a sok-sok behúzott szerelék, víz feletti zsinór miatt ez még a halőreinknek is gondot okozott. Fenti döntésünk hatásait vizsgálni, értékelni fogjuk, az észrevételek, tapasztalatok alapján indokolt esetben változtatunk!
Kérjük horgászainkat a fentiek betartására! 
Tógazda HE Elnöksége

Tájékoztatjuk horgászainkat, hogy ismét halszállítmány érkezett tavunkban. Ezúttal 1400 kg összsúlyú (átlag 1,6 kg-os) 3. nyaras pontyállományt, valamint 16 db, összúlyban 145 kg (átlag 9 kg/db) extra pontyállományt kaptunk a Tógazda Halászati Zrt. nevelőtavából.
Most a horgászokon a sor, hogy fogják őket….görbüljön!
Tógazda HE Elnöksége
Izelítőül: Zoli halőrünk egy extra ponttyal