Csak nem akar elfogyni a növendék harcsák étvágya, bár az elmúlt 24 órában már nem fogtak annyit, mint korábban…. Szerencsére ismét volt néhány szebb szürkeharcsa is (76 kg-os, 43,5 kg-os). Az utolsó 24 óra megkezdésekor a Vermelő Team áll az első helyen 116,2 kg-al (egy 23 kg-os szürkét sikerült fogniuk tegnap óta), a második helyre csúszott vissza az LSK Catfish Team (Szlovákia) 110,3 kg-al, a dobogó harmadik fokára pedig a Giant Catfish Hunters Team ugrott fel 89,8 kg-os összfogással (a csapat tag Tőkés László által fogott 76 kg-os harcsával), leszorítva onnét a 75,4 kg-ot mérlegelt Szarvasi Harcs-Ászok Team-et, akiknek nem sikerült növelni a fogott halak súlyát. Sőt, őket még a Gál-Filkó Team is megelőzte, akik 88,4 kg-ot fogtak, tehát alig vannak lemaradva a harmadik helyen álló csapattól. Így a dobogós helyekért még nagy küzdelem zajlik. Még 24 óra van vissza (benne egy éjszakával), így 1-2 jó hallal az egész élboly megváltozhat….Csak így tovább sporttársak, akinek pedig még mindig nincs harcsája (5 csapat) azoknak külön is szurkolunk, hogy fogják meg a „becsület” halukat!
Tógazda H.E.



