5 NAGYHALAS BOJLIS TALÁLKOZÓ 2022.05.05-08.

Véget ért a Kisgyaláni, Hársasberki-horgásztavon megrendezett, speciális értékelésű, ún. 5 nagyhalas versenyünk. A speciálist azért írtam, mert a verseny szabályai szerint minden csapatnál csak az általuk fogott és mérlegelt 5 db legnagyobb ponty számított bele a végeredménybe. Így tehát hiába fogtak csapatok nagyon sok kisebb súlyú (7-10 kg-os) pontyot, a végeredményt tekintve lehet, hogy „labdába sem rúgtak”…. Az első 5 db ponty megfogását követően ez a rendszer kíméli a halakat, nem kell velük várni a mérlegelésre, csak ha adott esetben nagyobbat sikerült fogni az adott csapatnak, mint az addigi legkisebb pontyuk, amit így „lecserélnek” az éppen megfogott nagyobbra… A versenyt kedvező horgászidőben sikerült megrendezni, a pontyok a tó teljes területén megfoghatók voltak, nem volt előnyben sem a mély, sem a sekélyebb vízterület, csakis a kitartás és persze a módszer, és a felkínált bojlik ízesítése volt a döntő. Volt aztán még nagyobb fogás is, igaz harcsából, mert egy csapatnak egy közel 70 kg-os példányt sikerült bojlira, azaz horogra csalnia, ami persze rendes ramazurit okozott nem csak az adott csapatnak, hanem a szomszédos csapatoknak is, mire sikerült kiemelni és megszabadítani a sok összeszedett horgászzsinórtól… DE!!!!! KONCZLIK KRISZTIÁN horgásztársunknak (EBOLA CARP TEAM) sikerült MEGDÖNTENI az általa eddig tartott tórekordot, amikor egy nagyon szép és egészséges, 22 KG-OS PONTYOT terelt szákba és mérlegeltetett le a versenybizottsággal. VÉGEREDMÉNY 1.hely: Nagyhalra Fel Carp Team: 5 db ponty – 82,190 kg 2.hely: Ebola Carp Team: 5 db ponty – 77,460 kg 3.hely: Alisca Carp Team: 5 db ponty – 73,076 kg 4.hely: Bait Bait Apa&Fia Team: 5 db ponty – 61,695 kg 5 hely: Kolbásztransz Team: 5 db ponty – 61,090 kg 6.hely: Debil Carp Team: 5 db ponty – 57,265 kg Legnagyobb pontyot fogta, ami TÓREKORD LETT: Konczlik Krisztián (Ebola Carp Team): 22,00 kg!!! A fenti súlyokból látható, hogy szépen nőnek a halaink, az 1-2. helyre már 16, illetve 15 kg feletti átlagsúlyú halakat kellett fogniuk a csapatoknak, de még a 6. helyen is 11,5 kg feletti átlagot kellett produkálni…Gratulálunk! Köszönetet mondunk a versenyt rendezésében, a versenyen mérlegelőként résztvevő horgásztársainknak, a halőreinknek a tó előkészítéséért, és külön köszönet a résztvevő csapatok tagjainak! Mindenkit visszavárunk az október első felében rendezendő, 5 Nagyhalas Őszi Bojlis találkozóra! Tógazda HE Elnöksége
Az új tórekord: 22 kg!